Mit tanulhatnak az ügyvédek az Ubertől?
A cikk szerzője dr. Bende Máté, a Pro/Lawyer Consulting cégvezető partnere
Jogászvilág.hu 2016. 01. 27. 7:30
Az utóbbi hét leghangosabb eseménye a taxisok kontra Uber-vita volt a magyar közéletben. Lássuk, hogy az ügyvédek és a jogi szolgáltatók mit tanulhatnak az esetből.
Mint ismeretes, az Uber, az alternatív taxitársaság egyre hangosabb vitákba keveredik Magyarországon a hatóságokkal és a taxisokkal. Az Uber azzal védekezik, hogy ők egy közösségi utazásmegosztó alkalmazást üzemeltetnek – csak összekötik az utazni vágyókat azokkal a sofőrökkel, akik csökkentenék a költségeiket. Ezért a sofőröktől a viteldíj 20 százalék-át kéri az Uber.
Sokan látják a jövőt ebben a vitában, miszerint a közösségi megoldások felváltják a szigorú, anakronisztikus rendszereket, de jelen helyzetben a szabályozottságról (és közvetve a biztonságról) mondunk le azért, hogy spóroljunk pár ezrest.
Uber-ügyvéd
Próbáljuk meg az Ubert egy pillanatra elképzelni az ügyvédi piacon. Kell hozzá valaki, aki nagyjából ért a joghoz (mint a sofőröknek: legyen jogosítványa és ne legyenek büntetőpontjai). Tehát legyen egy szakvizsga nélküli jogász. A jogász beregisztrál egy cég online platformján, miszerint ő szeretne megfelelő képzettség és engedélyek nélkül rendszeresen, haszonszerzés céljából jogi szolgáltatást nyújtani. (Ez jelenleg a zugírászat tényállása Magyarország, mely kiállta az Alkotmánybíróság próbáját is. Itt jegyezzük meg, hogy ez a tényállás gátolja leginkább az alternatív jogi szolgáltatások megjelenését hazánkban. Azokét a „felforgató jogi technológiákét”, melyről Susskind írt Az ügyvédség vége? című könyvében.)
A rendszer ezután a szolgáltatót összeköti egy-egy ügyféllel, aki szeretne például egy adásvételi szerződést kötni az autójára. A rendszerben persze sok jogász van, aki éppen ráér, az jelzi, hogy őt érdekli az ajánlat. Megírja, és elküldi a szerződést – az ügyfél fizet a szolgáltatónak, a szolgáltató fizet a jogásznak. Furán hangzik? Eléggé. Mégis ez az üzleti modell.
Az ügyfél nem kap számlát se a jogásztól, se a cégtől (mivel az online platform nem jogi személy). Ha elront valamit a jogász, akkor nincs felelősségbiztosítása, nincs felettes szerve, pláne kamarája. A csalódott ügyfél persze beperelheti a jogászt – a magyar bíróság pedig elrágódna a tényálláson egy ideig.
Bízzuk a piacra
Két irányzat vagy jövőkép áll szemben egymással, mind az ügyvédek, mint a fuvarozók közt. Egyrészt könnyű úgy versenyelőnyhöz jutni, hogy ha nem vonatkoznak ránk a szakmai szabályok (vagy kivonjuk magunkat alóla). Ahogy az egyik taxis molinón is nagyon találóan látszott: az Uber olyan, mint a zárjegy nélküli cigaretta. Ugyanazt nyújtja, csak jóval olcsóbban, mert megkerüli a hatósági árat. A vitában persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a nagy taxitársaságok akarták elsősorban a hatósági árat, mivel nem akartak vagy tudtak versenyezni az árakat egyre csökkentő kisebb társaságokkal. Rövidtávon működött a dolog: a nagyok megerősödtek, a kisebbek eltűntek vagy beolvadtak. De most üt vissza igazán a hatósági ár koncepciójának a kudarca: amit a piac tud szabályozni, azt hagyjuk rá a piacra – természetesen a szakmai szabályok maximális betartatása mellett.
Bizonyos területeken az ügyvédi díjak is csökkenek. Egy egyszerű ingatlan-adásvételnél a megszokott 1 százalékról igencsak lefelé mozdulnak az árak. Nem ritkák a 0,5-0,3 százalékért dolgozó ügyvédek, de találkozhatunk fixdíjas megoldással is. Ezt semmi nem tiltja, az ügyvédnek szíve joga eldönteni, hogy neki milyen áron éri meg dolgozni. Bizonyos ügyvédek körében mégis van egy olyan nézet: a díjak csökkenését úgy kellene megállítani, hogy a kamara (vagy a kormányzat) bevezet egy hatósági vagy minimáláras megoldást. Például az ügyvéd minimum 1 százalékot kapna egy ingatlan-adásvétel lebonyolításáért. Ez elsősorban a kisebb, egy-kétfős irodáknak kedvezne, de véleményem szerint nem ez a megoldás.
A másik probléma az alternatív jogi szolgáltatók megjelenése. „Ingyen cégalapítás, ha velünk végezteti cége könyvelését” vagy „Cégbejegyzés 10.000 forintért néhány napon belül”. Itt is nyilvánvalóan ügyvédek állnak a háttérben (különben zugírászat merülne fel), de partneri megállapodásban vannak egy könyvelőirodával vagy akár egy ingatlanos céggel. Az ügyvéd futószalagon, fixdíjért szállítja az egyszerű adásvételi szerződéseket vagy a mintás cégalapításokat. A cég akár át is vállalja ezt az alacsony ügyvédi költséget, cserébe az új cég a többszörösét hagyja ott náluk könyvelési díjként. Ez a megoldás is lenyomja az árakat, de ettől még jogszabályszerűen is működhetnek.
A technika az ügyfélért – a jövő ügyvédje
A másik irányzat, amit mindenkinek el kell fogadnia, az a technikai fejlődés tendenciája. Ahogy a lovaskocsit is felváltotta az autó, a telefonos-diszpécseres-várakozós taxirendelést is fel fogja váltani a mobil-appos rendszer. Ha az Uber igazi taxiszolgáltató lenne, és azonos áron dolgozna, mint a taxik, akkor is hihetetlen nagy versenyelőnybe kerülne, mivel könnyebbé teszi az ügyfelei életét. Mobiltelefonon három kattintással lehetne taxit hívni, látnánk méterre és percre pontosan a tartózkodási helyet és az érkezési időt, tudnánk, merre tartunk és mennyit fogunk fizetni, készpénz közbeiktatása nélkül. Ez a jövő, ami már megérkezett, csak nem abból az irányból, ahonnan várható vagy elvárható lett volna.
Az ügyvédeknek is fel kell készülni a technológiai változásokra. Az ügyvédi feladatok nagy részét nem tudják automatizálni, nem lehet gépekre vagy appokra bízni. De van egy kis szelet, aminél az ügyfél nem vár el konzultációt, tanácsadást, jogi tapasztalatot. Igazából nincs is szüksége ügyvédre. Szeretne egy kft.-t alapítani, minden csavar nélkül. Szeretné gyermekének ajándékozni a tehermentes, saját lakását. Ezek egyszerű jogügyletek, melyek adminisztrációja már most is nagyrészt automatizálva van. Az ügyvédek jövője az, hogy extra, kényelmi és tudásbéli pluszt nyújtsanak. Nem az árakat kell fixálni, hanem azt kell kommunikálniuk, hogy miért kell nekik kicsit több pénzt fizetni. A válasz: azért, hogy biztonságot, hozzáértést és személyre szabott szolgáltatást kapjon az ügyfél.
>>> <<<
Kőbaltás ügyvédek a fejlődés útjában?
Írta: Mátyás Ferenc
arboni.hu, 2017. május 9.
Az ügyvédek nehezen igazodnak a megváltozott körülményekhez, igényekhez és technikai kihívásokhoz. Céljuk a régi „elefántcsonttorony” fenntartása, ameddig csak lehet. Az anakronisztikus, és a piac és a kor elvárásainak egyre kevésbé megfelelő szabályokhoz való ragaszkodás mellett pedig egyre nehezebb elhitetni a világgal, hogy valóban az ügyfél, és nem csupán a saját érdekeit képviselik.
Az ügyvédség fejlődésének lehetőségei
Egy „Mit tanulhatnak az ügyvédek az Ubertől?” címen a Jogászvilág online portálon megjelent cikk az Uber piaci működési modelljét elméleti síkon az ügyvédi piacra adaptálta. Ebben a világban a „jogi Uberesek”, a szakvizsga nélküli jogászok egy cég online platformján regisztrálnak, hogy rendszeresen, haszonszerzés céljából jogi szolgáltatást nyújthassanak.
A cikk írója szerint a rendszerben található sok jogász közül „aki éppen ráér, az jelzi, hogy őt érdekli az ajánlat. Megírja, és elküldi a szerződést – az ügyfél fizet a szolgáltatónak, a szolgáltató fizet a jogásznak.”
Persze nem minden ügyvédi tevékenység „szervezhető ki” ilyen formában, de ahogy arra a cikk is írja Susskind „Az ügyvédség vége?” című könyvére utalva, vannak olyan ügyvédi részmunkák, amelyek alkalmasak arra, hogy kiszervezésre kerüljenek a klasszikus ügyvédi tevékenységek közül, vagyis, ahogy Susskind fogalmaz, jogi eljárási outsourcing valósulhat meg. Az olyan egyszerűbb okirat-szerkesztési feladatoknál, hol „az ügyfél nem vár el konzultációt, tanácsadást, jogi tapasztalatot” és a folyamatok nagy része alapvetően és széles kör számára elérhetően automatizálva működik (iratminták, programok), nem indokolt az ügyvédi kizárólagosság fenntartása. Ezeket a feladatokat egy jogi szakvizsgával nem rendelkező jogász is képes lehet ellátni, ráadásul az ügyvédekhez képest rugalmasabban és olcsóbban. Persze, és erre utal a cikk is, ilyen esetben az ügyfelek kevésbé biztosítottak, mint abban az estben, amikor ügyvéd közreműködését vennék igénybe, hiszen nincs sem felelősségbiztosítás, sem pedig kamara, egy esetleges hiba vagy kár esetén pedig elkerülhetetlen a jogásszal szembeni pereskedés. De vajon tényleg az ügyfél érdekében történik a túlbiztosítás, és nem csupán egy megszokást akar konzerválni a szabályozás? Miért nem dönthet úgy az ügyfél, hogy ha az igényei azt kívánnák, akkor az olcsóbb, gyorsabb, de bizonyos szempontból „kockázatosabb” megoldást választja a drágább, de biztonságosabb helyett?
Kőbaltás szabályok
A hatályos jogi szabályozás azonban gyorsan véget is vet a cikkben is felvillantott elmélkedésnek. Az ügyvédi törvény kizárólag az ügyvédek feladataként, definiálja a szerződés, beadvány és más irat készítésének ellenérték fejében történő rendszeres ellátását, ráadásul mindezt a Büntető Törvénykönyv zugírászat tényállásával rögtön büntetőjogi védelem alá is helyezi: vagyis aki jogosulatlanul és üzletszerűen ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységet végez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Tehát ha a szakvizsgával nem rendelkező jogász barátunk megfelelő iratmintákkal és programokkal felszerelve szeretne rendszeresen pénzért házassági szerződéseket, albérleti szerződéseket vagy egyszerűbb cégbejegyzéseket csinálni, akkor rosszabb esetben nem csak kétszer kimarad a dobásból, hanem irány a börtön.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy tényleg indokolt-e a szigorú szabályozás, vagy egy olyan anakronisztikus rendelkezésekről van szó, amelyet az ügyvédi önérzet nem enged eltűnni a rendszerből?
A zugírászat szabályozásának kezdetei
Ha nem is az emberöléssel egyidejű, de régi lakója már a zugírászat tényállása a magyar büntetőjognak, bár megjelenésekor 1934-ben még önálló jogszabályban szerepelt. A törvénycikk szerint a zugírászat vétségét az követte el, aki díjért vagy bármi más ellenszolgáltatásért más részére beadványt vagy okiratot szerkesztett a nélkül, hogy ily cselekmény végzésére alapján jogosult lett volna. Ekkor még a ma hatályos Btk. szerinti üzletszerűség nem volt az alaptényállás része, tehát már egy okirat díjért való elkészítése is kimerítette a tényállást. Az üzletszerűség ekkor csak mint súlyosbító körülmény jelent meg.
A zugírászat tényállását már a büntető anyagi törvény különös részi rendelkezései közé építette az 1961-es Btk., amely egy évig terjedő javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel rendelte sújtani azt, aki anélkül, hogy ily tevékenységre jogosult volna, ellenszolgáltatásért más részére beadványt vagy okiratot szerkeszt.
Zugírászat a régi Btk.-ban
Régi Btk.-nk, az 1978. évi IV. törvény egyszerűsítve a definíción általános körülírást tartalmazott a zugírászat tényállásának megalkotásakor, mely szerint az követhette el ezt a vétséget, aki jogosulatlanul más részére üzletszerűen beadványt, vagy okiratot szerkesztett. A jogalkotó indoka szerint a zugírászat zavarja a hatóságok munkáját, sérti az ügyvédség érdekeit, kárt okozhat a jogban járatlan állampolgároknak. Álláspontja szerint azonban a nem üzletszerűen, bár ellenszolgáltatásért beadványt, vagy okiratot szerkesztő személy tevékenységének társadalomra veszélyessége nem éri el a büntetőjogi üldözést igénylő szintet. 2002 áprilisától megváltozott a törvény szövege, ekkortól a vétség elkövetőjének már az minősült, aki jogosulatlanul, üzletszerűen ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységet végzett. A tényállásban konkrét szakmákat jelölt meg a jogalkotó és az üldözendő cselekmény is szélesebb körűvé vált, mint a korábbi beadvány vagy okirat szerkesztési tevékenység. Az üldözendő cselekmények vonatkozásában a háttérjogszabályok nyújtanak támpontot, amelyekben nagyobbrészt általános jelleggel, de az ügyvédi törvény viszonylag részletes taxatív felsorolással is meghatározzák az adott szakmai minőségben ellátandó tevékenységfajtákat. A szabályozás indoka, és egyben a bűncselekmény jogi tárgya az igazságszolgáltatás, sőt tágabb értelemben a jogi vonatkozású ügyek szakszerű és szabályszerű intézésének rendjének biztosítása. Az ügyvéd, a jogtanácsos és a közjegyző a jogi vonatkozású ügyek intézésének fontos szereplői, ezért társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy e tevékenységeket csak olyan személyek végezzék, akik a jogszabály szerint erre jogosultsággal rendelkeznek. A bűncselekmény elkövetői csak olyan személyek lehetnek, akik nem felelnek meg a szakági törvényekben foglalt kritériumoknak, vagyis ügyvédek esetében nem tagjai az ügyvédi kamarának és nem tettek ügyvédi esküt. Az ügyvédi törvény pedig ellentmondást nem tűrően az ügyvédek feladataként jelöli meg a szerződés, beadvány és más irat készítésének ellenérték fejében történő rendszeres ellátását. Közömbös a bűncselekmény megvalósulása szempontjából, hogy az ilyen tevékenységet végző személy milyen szakértelemmel vagy gyakorlattal rendelkezik, legyen szó bármilyen jellegű okiratszerkesztésről.
A jó ügyvéd ismérvei
De mitől is lesz jó ügyvéd egy jogász? A kamarai tagságtól? A felelősségbiztosítástól? Vagy netán a jogi szakvizsgától? Eljárási szempontból az ügyvédi tevékenység kötelező kamarai tagsághoz kötése teljes mértékben kiállta az alkotmányosság próbáját. A felelősségbiztosítás védi az ügyfeleket, hiszen az ügyvédi tevékenység körében okozott kár megtérítésére, sérelemdíj megfizetésére szolgál, nem mellesleg – többek között – a kamarai tagság egyik feltétele. A kötelező eljárási elemeken túl tartalmi szempontból kiemelendő az ügyvédi tevékenység jogi egyetemi végzettségen túl magyar jogi szakvizsgához kötése. Hosszú vitát lehetne folytatni a jogi szakvizsga értelméről, hasznosságáról és létjogosultságáról, hogy egy átfogó vizsgát, amely olyan területeket is magában foglal, amellyel a jelölt sem a jelölti munkája alatt és jó esetben utána sem találkozik, vagy ha mégis, addigra a jogszabályi környezet jelentősen átalakult, illetve a megtanult joganyagot amúgy is a feledés homálya fedi, tulajdonképpen érdemes-e fenntartani? Nem nyújtana sokkal nagyobb hasznot az elmélyített és speciális szakmai tudást nyújtó posztgraduális és szakmai továbbképzések irányába elvinni a rendszert? De kanyarodjunk vissza.
Ügyfélközpontú fejlődés
Az egyszerűbb okirat szerkesztési feladatok kizárólagos ügyvédi körbe utalása, akit tartalmi szempontból csupán a tényleges szakértelmet és gyakorlati tudást nem feltétlenül tükröző jogi szakvizsga különböztet meg a többi, esetleg nagyobb szakértelemmel rendelkező, de szakvizsga nélküli jogásztól, akár feleslegesnek és a mai világban anakronisztikusnak tűnhet. Az egyszerűbb szerződések és okiratok az interneten könnyedén bárki számára hozzáférhetőek (sok mindent le lehet tölteni, elérésüket pedig bármelyik internetes böngésző könnyeddé teszi), több adatbázis tartalmaz rendkívül jól felhasználható és naprakész iratmintákat, és egyre kiemelkedőbb szerephez jutnak az online felületeken kérdések megválaszolásával személyre szabható szerződés- és iratminta készítő szoftverek. Egy, az ügyvédeknél jelentősen alacsonyabb költséggel dolgozó, tömegesen az egyszerűbb szerződésekre koncentráló jogászi réteg képes lenne drasztikusan csökkenteni az ezen okiratok előállítására eddig szükséges ügyvédi munkaidőt (úgynevezett „jogi szalagmunka” valósulhatna meg), ezért gyorsabbá és felhasználóbaráttá tehetné az egyszerűbb okiratok piacát. Ezen feladatok leválasztása az ügyvédi munkáról nem járna az ügyvédség szerepének megszüntetésével, hiszen a perképviseleti és egyéb feladatok megmaradnának ügyvédi hatáskörben. A másik, nem csak ügyvédek által gyakorolható területről, az úgynevezett instant jogi tanácsadásról külön cikkben írunk.
Felelősségbiztosítás – irracionális túlbiztosítás?
De mit kezdhetünk a felelősségbiztosítás hiányával? Egyrészt, mivel kisebb volumenű okiratokról van szó, ráadásul a rendszer nagy részben automatizált, eleve nincs is szükség olyan mértékű felelősségbiztosításra, mint az egyéb ügyvédi tevékenységek esetén. Másrészt az ilyen volumenű ügyek esetén kellő mértékű biztonságot nyújt az ügyfeleknek az esetleges bírósághoz fordulás vagy kártérítés. A többi szakmához hasonlóan ezek a kérdések nem igényelnek a jelenlegihez hasonló mértékű túlbiztosítást. Célszerű lenne az ügyfeleknek lehetőséget biztosítani arra, hogy eldöntsék, a drágább, lassabb, ámde garanciális szempontból túlbiztosított ügyvédi okiratszerkesztést veszik igénybe, vagy az olcsóbb, gyorsabb, jó eséllyel ugyanolyan szakszerű, nem kötelezően ügyvédekhez kötött okiratszerkesztést, ahol viszont a károkozás csak bírósági úton érvényesíthető.
Az előállított okiratok, dokumentumok minőségével kapcsolatban merülhet fel olyan kérdést, hogy ez a megoldás biztosítja-e, hogy az okiratok ugyanolyan jó minőségben és hibák nélkül készülnek el, mintha ügyvéd készítené őket? Kérdezzünk vissza. Ha ügyvéd készt el egy okiratot, az garantálja, hogy az okirat jó minőségű és hibáktól mentes lesz? Egy kis ügyvéd, aki például világéletében büntetőjogi ügyeket vitt, de nem dúskál a megkeresésekben, vajon visszautasítana-e egy polgári jogi szerződés megkötésére, átnézésére irányuló megkeresést? Szakvizsgája van, de vajon a megfelelő szakértelme is megvan?
Egy jobb szabályozás felé
Meglátásom szerint érdemes lenne a kizárólagosság és a büntetőjogi védelem szintjét csökkenteni, a Btk.-ban szereplő tényállást például más szakmák definíciójához igazítani.
A kuruzslás tényállásához hasonlóan [aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki; és orvosi gyakorlatra jogosult az, akinek hazai egyetemen szerzett általános orvosi vagy fogorvosi oklevele van] általánosan, a jogászi szakma tekintetében lenne érdemes megfogalmazni a tényállást: aki ellenszolgáltatásért és rendszeresen a jogászi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki. Esetleg megszüntetve a szakmák közötti indokolatlan különbségtételt, arról rendelkezne a jogalkotó, hogy vétséget követ el az, aki ellenszolgáltatásért és rendszeresen felsőfokú szakmai oklevél megszerzéséhez kötött tevékenységet jogosulatlanul fejt ki. Lehet szó orvosról, ügyvédről, mérnökről, vegyészről, pszichológusról, bárkiről. Kivételeket persze lehet és szükséges is tenni, hiszen például a magántanári tevékenységet indokolatlan lenne ilyen szigorral kezelni.
Ez a változtatás szükségszerűen maga után vonná az ügyvédi törvény módosítását is, amelyben le kellene végre fektetnie az a tézist, hogy jogi tanácsadás és szerződés vagy egyéb egyszerű irat készítés ellenérték fejében történő rendszeres történő ellátására nem kizárólag az ügyvéd jogosult, megnyitva a teret, hogy más jogászok is be tudjanak kapcsolódni e tevékenységek ellátásába.
Különösen az informatika térnyerését követően alapjaiban változtak meg a fogyasztói igények. Az információk és köztük jelentős számban a korábban kizárólag ügyvédi tudás részét képező információk széleskörű nyilvánossága és könnyű hozzáférhetősége miatt a fogyasztók a problémáik kezelésére alapvetően gyors, mégis szakszerű, ámde olcsó választ próbálnak találni. Az esetek egy részében az a régi jogászi, különösen ügyvédi tudás, amivel kizárólag az e szakmák művelői rendelkeztek, a piacon veszített értékéből. Az ügyvédek nehezen igazodnak a megváltozott körülményekhez, igényekhez és technikai kihívásokhoz. Céljuk a régi „elefántcsonttorony” fenntartása, ameddig csak lehet Az anakronisztikus, és az piac és a kor elvárásainak egyre kevésbé megfelelő szabályokhoz való ragaszkodás mellett pedig egyre nehezebb elhitetni a világgal, hogy valóban az ügyfél, és nem csupán a saját érdekeit képviselik.
http://arsboni.hu/kobaltas-ugyvedek-fejlodes-utjaban/
>>> <<<
Kőbaltás jogászkodás a társadalom ellen?
- replika a kőbaltás ügyvédek a fejlődés útjában? c. írásra -
Írta: Környei Mátyás
arsboni.hu, 2017. május 9.
Elöljáróban azzal kezdeném, hogy ezt a cikket a hivatkozott írás címválasztása és záró gondolata miatt írtam meg. Az ott megfogalmazott állítások érzésem szerint ugyanis egy rendkívül fontos témában nem az előremutató, építő jellegű megközelítés jegyében születtek, hanem egy adott szituációban fennálló bizonyos diszfunkciókért, egyetlen csoportot vádoló módon, végletesen általánosító és egyszerű logikával kerültek megfogalmazásra. Az állítások hordoznak magukban ugyan megfontolásra érdemes kritikákat és javaslatokat, de kifejezésmódjuk miatt nem alkalmasak arra, hogy a további építő jellegű gondolkodás alapjául szolgáljanak.
A technológiai újításokat nem az ügyvédek fogják elhozni (bár közreműködhetnek benne)
Kezdjük az Uber példájánál. Alapvető félreértés volt már az Uber működése alatt is, hogy a cég célja kezdetben a közösségi gazdaságra épülő modellben történő, megosztáson alapuló szolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása volt és nem hivatásos sofőrök összekötése az utazni szándékozó felhasználókkal. Az Uber alapvető modellje az volt, hogy a városi közlekedésben résztvevő autókat a lakosság hatékonyabban használja ki oly módon, hogy aki autóval rendelkezik és azzal közlekedik az az autónak legalább a használati, “futási” költségeit megossza olyan személyekkel, akik szintén autóval közlekednének, mely költségmegosztásért cserébe a tulajdonos megosztja az autó használatát is.
Na már most ez a modell egy szerződés esetében nehézkesen lenne alkalmazható, hiszen például a szerződések használatát nem lehet megosztani, azt nem használhatja hétfőn a szomszéd kedden pedig a postás. Ez általában igaz a jogi tudásra is, hiszen az ügyvéd nem tudja “kölcsönadni a fejében lévő tudást a postásnak. Nem értelmezhető az, hogy mivel az ügyvédnek most épp nincs pere ezért neki nincs szüksége a fejében lévő jogi tudásra, de a postásnak van, ezért költséghatékonyabb, ha a postás használja addig az ügyvéd agyát”. Illetve absztrakt módon mégis értelmezhető az eset, de ennek a gyakorlati leképeződése a megbízási szerződés megkötése, amelyben az ügyvéd felajánlja a jogi tudását a jogi tudás fenntartásának költségéért, azaz ellenértékért, megbízási díjért cserébe.
Az ügyvédeket és a potenciális ügyfeleket összekötő platform pedig önmagában nem innováció, nem újítás és nem fejlődés, úgy ahogyan azt a hivatkozott írás sugallja. Ilyen platformok ugyanis az internet megjelenése óta léteznek az interneten is. Hozzáteszem Rómában is volt a Fórumon egy olyan hely, ahol az ügyfelek feltehették jogi kérdéseiket, problémáikat és az ügyvédek ajánlatot tettek az ügy ellátására, mely ajánlatokból végül az ügyfél választott. Az internet, mint technológia ugyan hatékonyabbá tette a folyamatot, de nem változtatta meg, így a cikk az első bekezdésében (és egyébként az ott hivatkozott, jogászvilágon megjelent cikkben) a technológiai innováció köntösébe rejtve vezeti félre az olvasót abban a tekintetben, hogy újításként ír le egy olyan folyamatot, ami már évezredekkel ezelőtt is létezett. A technológia tehát újítás, a folyamat azonban nem. Ez alapján már az írás első soraiban sem láthatunk tisztán abban a kérdésben, hogy a szerző végülis mit kér számon az ügyvédségen.
Az egyetlen innováció ugyanis amit a szerző említ, az a technológiai újítás, azt azonban komikus gyermeki naivitásnak tartom, ha azt gondolnánk, hogy a társadalomnak az ügyvédségtől kell várnia az internet és egyéb technológiai innovációk feltalálását.
Elvitathatlanul helyes azonban a hivatkozott cikkben bennrejlő (egyébként nem kifejtett) azon gondolat, hogy az ügyvédségnek a társadalmi felelősségvállalása körében, illetve a polgárok joghoz való hozzáférésének előmozdítása érdekében ki kell használniuk a létező technológiák adta lehetőségeket. Ez alapján tehát, ha egy ügyvéd ma is írógépet használ számítógép helyett, az valóban nem megfelelő megközelítése a hivatás gyakorlásának, az azonban nem értékelhető az ügyvéd terhére, hogy nem ő találta fel a számítógépet.
Az ügyvéd nem egyszerű szolgáltató, társadalmi szerepe van
A hivatkozott írás második bekezdésében a szerző, az általa “egyszerűnek” titulált jogi munkák végzésének az ügyvédségre vonatkozó szigorú szabályokhoz kötését sérelmezi. Elöljáróban itt hangsúlyoznunk kell, hogy nincsenek egyszerű jogi munkák, csupán egyszerűbbek, de a hangsúly nem egy feladat bonyolultságán, hanem a munkának (legyen az bármilyen “egyszerű” is), az ügyvédi hivatás által megkövetelt felelősségtudattal való elvégzésén van. Az ügyvéd tudniillik ugyanis, nem rendelkezik a társadalom jelentős része által birtokolt privilégiummal, hogy hibát követhessen el. Az adott jogi munka akármilyen “egyszerűnek” tűnik is, az annak következményeként bekövetkező jogi hatások az emberek és az ügyfél vagyonát, életét, stb. határozzák meg.
Ezen felül, az ügyvéd szerepe nem csupán annyi, hogy az ügyfelének jogot szolgáltasson a jog szolgáltatásának öncélúságával, hanem ezen túl az ügyvéd a polgári társadalomban a társadalom tagjai közötti jó és méltányos viszonyok kialakítását és fenntartását mozdítja elő illetve őrzi azt. Az ügyvéd tehát amikor okiratot szerkeszt, nem csupán az ügyfelének szolgáltat, de biztosítja, hogy az okirat által kiváltott jogi hatások, illetve az okirat maga, a társadalom jó, méltányos és erkölcsös működésének mozgatórugója legyen.
Mindezeken túl, véleményem szerint felületes és felkészületlen jogászi tudásról tennénk tanúbizonyságot ha azt gondolnánk, hogy azok a jogi munkák, amelyeknek a végzése csupán az ügyvédségre vonatkozó szigorú szabályok szerint lehetséges, egyszerűek annyira, hogy azoknak az ügyvéd közreműködése nélkül történő elvégzése valóban szolgálhatja a fent említett szélesebb körben értelmezendő és feltétlen érvényesülést kívánó társadalmi célt.
A hivatkozott cikkben felvázolt kép, miszerint kívánatos volna, hogy az ügyfél maga dönthesse el, hogy vállalja-e a magasabb kockázatot azzal, hogy ügyvédi közreműködés nélkül lép szerződéses jogviszonyba egy másik féllel, nem érdemi javaslat, mivel erre az ügyfeleknek most is lehetőségük van. Bárki írhat saját maga részére szerződést, ez sehol nem tiltott. Azok a területek pedig, ahol jogszabály írja elő az adott jogi hatás kiváltásához az ügyvédi közreműködést (pl.: ingatlan-adásvételi szerződés ellenjegyzése), azok olyan a társadalom szempontjából jelentős területek, ahol maga a társadalom nem szeretné a laikus tagjának kényére-kedvére, illetve megkérdőjelezhető felkészültségére bízni, hogy milyen stabil jog és jogviszony alapján történjen változás a társadalom által körülhatárolt közösségben.
Amiért nem elég jogásznak lenni
Az előzőekben említettük az ügyvéd társadalomban betöltött szerepét, azonban látnunk kell azt is, hogy a fentiekben leírtakon túl, az ügyvédnek a hatalmi ágak szétválasztása körében, a fékek és ellensúlyok rendszerében is jelentős szerepe van. Az ügyvédi titok intézménye ugyanis védelmet garantál a polgárok számára minden hatalmi ággal szemben. Ezen felül, ahogy korábban említettük az ügyvédség szerepe nem korlátozódik a jogi szolgáltatások öncélú nyújtására, hanem az kiterjed a társadalom jó és méltányos működésének biztosítására is. Az ügyvédejelölti időszak alatt a jelöltek nem csupán a jogi szolgáltatásnyújtás szakmai sztenderdjeit tanulják meg, de lelkükbe ivódik az ügyvédség társadalmi szerepének való megfeleléshez szükséges hivatástudat is. A társadalom pedig nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy olyan személyre bízza a jó és méltányos működésének biztosítását, aki nem ezeknek a rendkívül magas erkölcsi, etikai és szakmai elvárásoknak megfelelően végzi a hivatását.
Visszautalnék itt arra, hogy felületes és felkészületlen jogászi tudásról tennénk tanúbizonyságot ha azt gondolnánk, hogy egy szerződés elkészítésének a célja csupán az abban résztvevő felek közötti jogviszony konstituálása. Egy szerződés elkészítésének ezen felül célja a társadalom jó és méltányos működésének biztosítása is. Erre ellenérvként, szintén felületes gondolkodású jogászok szokták azt mondani, hogy az ügyfél érdeke mindenek felett áll. Ez a fajta gondolkodás az ügyfeleknek maguknak sem érdeke, hiszen az ügyfelek hosszútávú és fenntartható érdeke az, hogy stabil, kiszámítható és a fent oly sokszor említett értékeknek megfelelő jogrendszerben tudjanak egymással jogviszonyba lépni, nem pedig az, hogy a lehető legolcsóbban és leggyorsabban jussanak hozzá az adott jogi szolgáltatáshoz, legyenek bármilyen következményei a kizárólag az ár és gyorsaság szempontjait figyelembe vevő jogszolgáltatásnak.
Az “egyszerű” jogásznak tehát a jogi egyetem elvégzése után meglehet a praktikus képessége, hogy elvégezze a jogi munkát, de nincs meg hozzá az erkölcsi érettsége. Szerződést írni bárki meg tud tanulni, de a társadalom jó és méltányos működtetéséhez sokkal magasabb szakmai, etikai és erkölcsi elvárásoknak kell megfelelni.
A hivatkozott cikkben javasolt szabályozási módosításokkal a fentiekre tekintettel szintén nem tudok egyet érteni abban a formában, ahogy az ott kifejtésre került. Az igaz, hogy az ügyvédség társadalmi szerepét időről-időre értékelni kell és ehhez mérten kell alakítani a szabályozást, beleértve azt is, hogy milyen jogi munkák végzéséhez kívánja meg a jogalkotó az ügyvédi minőséget, ezt azonban nem lehet egyoldalúan, kizárólag a jogi szolgáltatásnyújtás szolgáltatási oldalának figyelembevételével megtenni. Továbbá, az az állítás, hogy az ügyvédi tudás veszített az értékéből és az széles körben hozzáférhető szintén nem állja meg a helyét. Az ügyvédi tudás, ahogy azt a korábbiakban kifejtettük nem a sablonokirat-szerkesztési tudás (az valóban könnyen hozzáférhető és önmagában nem túl értékes). Az ügyvédi tudás a jogrend, a jogviszonyok, ezen keresztül pedig a társadalom stabilitásának biztosítása. Ezt a tudást való igaz, többek között okiratszerkesztési tevékenységen keresztül is hasznosítja az ügyvédség.
Az ügyvédség és a technológia viszonyáról
Aki ismer engem tudhatja, hogy nagy rajongója és támogatója vagyok a jogi iparban hasznosítható technológiai, szervezési és szervezeti újításoknak. Azt azonban látnunk kell, hogy mivel az ügyvédség feladata nem egyszerűen – például – okiratszerkesztés, így a technológia önmagában soha nem lesz alkalmas az ügyvédség szerepének betöltésére. Ahogy annak idején a kerék, szekér, autó, repülő innováció sem változtatta meg a közlekedés alapvető funkcióját (eljutni A-ból B-be), úgy bármilyen technológiai újítás sem helyettesíti majd, vagy akár változtatja meg az ügyvédség esszenciális funkcióját és karakterét.
Sokszor érzem azt a jog és az IT/technológia viszonyát vizsgáló írásoknál, mintha a szerzők (és velük együtt a jogászok is) kicsit elfelejtették volna, hogy mi a feladatuk, de legalábbis kicsit össze vannak zavarodva e téren. Ez a technológiai fejlődés okán teljesen érthető is.
A jog és technológia viszonyával kapcsolatban viszont érdemes emlékezni arra, hogy a jogászoknak sohasem az volt a feladatuk, hogy egyszerű és gyors igazságot (jogot) szolgáltassanak. A gyorsaság, egyszerűség és hatékonyság öncélú előtérbe helyezése rövidtávon látványos de kevésbé fenntartható vagy akár igazságos (jogos) eredményeket hoz.
Azok az évezredes alapértékek, amelyek meghatározzák a jogi hivatás gyakorlását a technológiával nem változtak. A jog most is a jó és a méltányos művészete.
A technológia egy kiváló és izgalmas eszköz arra, hogy a jó és méltányos művészetét még magasabb szintekre fejleszthessük. A technológia eszköz tehát, az nem veheti át a jogászok szerepét. A technológiát használni kell az évezredes értékeknek való még jobb megfelelés érdekében.
Mi az ügyvédek szerepe tehát a digitális korban?
A válasz, sok divatos elmélettel ellentétben az, hogy az ügyvédség szerepe ugyanaz, mint 2000 évvel ezelőtt volt. Viszont az ügyvédségnek, a szerepe betöltése során valóban alkalmaznia kell az új megoldásokat annyiban, amennyiben azok alkalmazása nem veszélyezteti az eredeti és legfőbb funkciója betöltését, a jó és a méltányos művészetének gyakorlását. Minden híreszteléssel ellentétben az ügyvédség nyitott és készen áll az új technológiai és szervezési megoldások alkalmazására. Amire nem áll készen, az a hivatás piaci kufárkodássá való lealacsonyítása a technológiai és szervezési újításokban rejlő lehetőségekkel kapcsolatos érvek álarca mögé bújva.
http://arsboni.hu/kobaltas-jogaszkodas-tarsadalom-ellen/
